•  Fedő- és lazúrozóképesség   •  Színezőképesség   •  Abszorpciós színek   •  Diffúziós színek   •  A jó színező-képességű modern festékekről   •  Kémiai- és fizikai tulajdonságok, ellenállóképesség, érzékenység   •  Összeegyeztethetőség   • Kötőanyagszükséglet   •  Festéstechnikai jellegzetességek  •

A pigmentek bizonyos tulajdonságaival festéstechnikai szempontból tisztában kell lennünk, de ismeretük az elváltozások felismerése miatt is fontos lehet. Vannak olyan jellegzetességek, amelyek felismerése a pigmentek meghatározását is segíti.

A pigmentek legfontosabb jellemzői:

-  Fedő-, lazúrozóképesség
-  Színezőképesség
- Kémiai-fizikai tulajdonságok, amelyek meghatározzák az ellenállóképességet és az érzékenységet. Ez összefügg a környezeti körülményekkel szembeni viselkedéssel is, így a pigmenttel történő elváltozásokkal, mint a  sav-, a lúgérzékenység, fény- és a hőállóság.
-  Összeférhetőség a többi pigmenttel, a kötőanyagokkal való összeegyeztethetőség
-  Kötőanyag-szükséglet

A festéstechnikai jellegzetességek közül is vannak általánosítható megállapítások, amelyek jellemzőek, és azonosító jegyként is értelmezhetőek a pigmentekre nézve.

A fedő-, ill. lazúrózóképesség összefügg azzal, hogy milyen vastag réteg szükséges ahhoz, hogy az adott pigment elfedje az alatta lévő réteget. Ez leginkább a szemcsék törésmutatójával van kapcsolatban.

A magasabb törésmutatójú pigmenteknek jobb a fedőképessége. Az alacsonyabb törésmutatójúaknak gyengébb, azaz inkább lazúrfestékként használhatóak.

A rétegekben a kötőanyag és a szemcse törésmutató különbségétől függ, hogy az adott réteg fedő-e, vagy áttetszőbben, lazúrosan jelenik meg. Ha nagy a törésmutató-különbség a pigment és a kötőanyag között, akkor a réteg fedő. Ebből adódik, hogy magas törésmutatójú pigmentek minden kötőanyaggal fedőfestékeket adnak, nem alkalmasak lazúrozásra ilyen pl. a króm-oxid zöld és a cinóber.

1. kép A bal oldali króm-oxid zöld és a jobb oldali cölin kék festékfolt sokkal jobb fedőképességűek, mint a köztük lévő színek, pl. a króm-oxid hidrát vagy a poroszkék.

A színezőképesség azt jelenti, hogy azonos mennyiségű pigment milyen színváltozást okoz egy keverékben, mennyire változtatja meg a festékfilm színét.
A színezőképesség függ:

- a szemcsemérettől
- szemcsék felületétől
- a festék összetételtől

A szemcsemérettől függ a színezőképesség, mert a szemcseméret csökkenésével arányban nő a szemcsék fajlagos felülete. Tehát a jó színezőerejű pigmentek esetén, ha a szemcseméret ideális, akkor az adott pigmentből kevesebb tömeg is elegendő a réteg megszínezéséhez. A modern festékipar gazdasági szempontokból erre nagy hangsúlyt fektet. Nagyon fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy adott pigmentnél a fényszórás, hogyan jelentkezik a szemcséken a méret függvényében, mert emiatt nagy eltérés van a pigmentek színezőereje között. Más az összefüggés az abszorpciós színek esetén és más a diffúziós színek esetén.

Megkülönböztethetünk abszorpciós és diffúziós színeket.

A nagyobb szemcsés pigmenteknél, amelyek szemcsemérete kb. 1-3 mikron feletti, a fényszórás általában független a hullámhossztól. Itt a visszavert sugarak színét látjuk, azaz a szemcsék testszínét.

Az abszorpciós szín esetén a vastagsággal összefügghet az abszorpció mértéke. Ha egy pigment abszorpciója alacsony, akkor a szemcseméret befolyásolhatja a színezőképességet. Ilyen például az azurit, malachit, smalte. A kisebbre tört (2-3 mikon alatti) szemcséknél a fehér fény szóródása akár el is nyomhatja a pigment saját színét. Ilyen esetben előfordulhat, hogy a kötőanyagban nem látszik a pigment színe, mert a fény áthatol a szemcséken, nem nyelődik el a gyengébb abszorpció miatt, a rétegről, és a rétegből kevés fény verődik vissza, a szóródó fehér fény lesz a domináns a megjelenésben.

2. ábra A malachitot ha túl apróra őröljük elveszti telített zöld színét

Az apróbb szemcsés, 1 mikron alatti szemcséknél már hullámhosszfüggő lehet a fényszórás. Főleg itt érvényesülhet a fényszórás speciális esete, ami a szemcsemérettel áll összefüggésben. (Mie-szórás, Rayleigh szórás). A diffúziós színek esetében a pigment fedőképessége (és színezőképessége) akkor lesz a legmagasabb, ha a mérete azzal a hullámhosszal egyező, amilyen színű, ugyanis a szórt fény intenzitása, erőssége ebben az esetben a legnagyobb. Azért kell kevés az adott pigmentből a jó fedőképességhez, mert jól szórja az adott hullámhosszú sugarakat. Ezt a tulajdonságot a modern festékipar figyelembe veszi és ki is használja.
Diffúziós színe van ugyanakkor az ultramarinnak is, ahol azonban nem a szemcseméret, hanem a kémiai összetétel, a molekulaszerkezet következtében alakul ki a szín. A természetes ultramarin szemcsemérete ugyanis olykor egész nagy, akár 10-20 mikron is lehet. A fény azonban a szilikátvázban elhelyezkedő apró kénatomokon szóródik. Az ún. „Rayleigh” szórás miatt látjuk a szemcsét kéknek. De ezért egészen apróra őrölve is hasonló kék színű a pigment, mint ahogy a mesterséges ultramarin is nagyon aprószemcsés.¹
A magas fehér szórás az 1 mikron körüli szemcseméret tartományban a fehér pigmenteknél lehet előny (titánfehér, ólomfehér), mert a magasabb fehér szórás növeli a fedőképességét, az opacitást, és adott esetben a színezőképességét.

A modern pigmenteket – főleg gazdasági szempontokat figyelembe véve –, igyekeznek az ideális mérethez (adott szín hullámhosszához) legközelebbi, legapróbb szemcseméretben előállítani. Ez homogén szemcseeloszlást okoz, amitől ugyan nagyon jól színez a pigment, de az ilyen pigmenttel készült festékfilm teljesen egyenletes lesz, ami hatásában túlságosan „steril”, másképpen mondva „lapos”.
Az ábrán jól látható, hogy a modern homogén szemcseméretű festékfilm esetén a fény nagyrészt az egyforma szemcsék alkotta felszínről verődik vissza, nem hatol be a szemcsék közé. Persze ez jobban fed, de a színhatás lapos, unalmas lehet, amibe a felület egyenletessége is belejátszhat.²

3. kép A történeti nagyszemcsés pigmentek (pl. smalte, azurit) esetén a fény sokkal jobban behatol a festékrétegbe, az alapozóig is eljut, a festékrétegből belülről is visszaverődik. A modern, egyenletes, apróbb szemcsézetű pigmentből (pl. mesterséges ultramarin vagy ftalocianin kék) a felhordott vékonyabb rétegébe nem hatol be olyan mélyen a beérkező fénysugár. Ez nemcsak a szemcsék törésmutatója miatt lehet így, hanem a szemcsék közötti hézagok miatt is. A modern apró szemcsék nagyon közel helyezkednek el egymás mellett. Mindemellett a régi nagy szemcsék egyenetlen felülete is másképp szórja a fényt, mint az apró egyenletes kis szemcséké.
Ez alapján érthetővé válik, hogy a modern festékek megjelenése miért annyira más hatású, mint a történeti festékeké, még ha a pigmentek színe meg is egyezik.

A régebbi, természetes és mesterséges pigmentek heterogén szemcséjűek, nemcsakszemcseméret eloszlásban, hanem összetételben is. Pl. az azuritban mindig találni malachitot, kupritot kísérőásványként. Egy ilyen pigmenttel készült festékfilm kevesebb fényt ver vissza a felületről, a fény jobban behatol a rétegbe. Az egyenetlen szemcséken jobban is szóródik, ami ugyan a színezőképesség rovására megy, de a rétegből visszaverődő fény változatosabb, illetve a behatoló fény belülről is kissé megvilágítja a szemcséket. Ettől a festékfilm nem annyira egyöntetűen jelenik meg, tejesen más hatása van, mint a modern pigmentekkel készülteknek.

4. kép: Hagia Sophia részlet, bizánci mozaik		5. kép: Zugliget, Szent család plébániatemplom, modern  mozaik

A hatásban mindez olyan különbség, mint amikor egy eredeti 13. századi bizánci aranymozaikot összehasonlítunk egy 20. századi aranymozaikkal.
A bizáncit úgy rakták, hogy a mozaiklapocskák nincsenek egy síkban, ettől a felszín egyenetlen. Így a sok eltérő szögű felület a ráeső fénytől függően hol erősebben, hol gyengébben csillog, vibrál. Összhatásban nagyon eltér a modern mozaiktól, ahol az összes egyforma mozaik darabka egy síkban fekszik, így egy a fényt egyenletesen visszatükröző, lapos felületet alkotnak.

Ugyanerre a jelenségre egy másik jól ismert példa, amikor egy középkori képről nem az eredeti anyagokkal készítenek másolatot. A modern pigmentektől a másolat unalmas, lapos, „steril” lesz a festékréteg eltérő szerkezete és a fényszórás miatt, pedig a két kép színeit tekintve ugyanaz. Azonban még akkor is, ha a korabeli pigmentekkel és anyagokkal megegyezőeket használnak a másoláshoz, az öregedés és károsodások okozta mikrorepedések, felszíni egyenetlenségek, szennyeződések hiánya miatt a felületnek egész más lesz a fényszórása, a megjelenése, mint a megöregedett eredeti képnek. Ezen a kérdésen azért is érdemes elgondolkodni, mert ha ma elemzünk egy régi festményt, akkor csak a ma látható képet nézzük, de arra, hogy eredetileg milyen lehetett, csak az előzetes ismeretek alapján következethetünk.

A pigmentek kémiai-fizikai tulajdonságait a restaurátoroknak nagyon fontos ismerni. Több okból is, de leginkább a megfelelő restaurátori beavatkozások megtervezése miatt. Azaz hogy a környezeti és más hatásokból eredő sav, lúg, fény, hő hogyan hat, vagy hathatott az adott pigmentre, festett rétegre annak érzékenysége, vagy ellenálló képességével összefüggésben.

Mindez általában kapcsolatban áll azzal, hogy milyen típusos elváltozásai vannak a vizsgált pigmentnek, ami egyben a pigment meghatározásában is segíthet.

Általánosan leginkább azt mondhatjuk, hogy a pigmenteknek a kötőanyagból és a környezetből érkező együttes hatásokkal szemben (fény, levegő, légnedvesség, stb.) kellene ellenállónak lenniük.

Lúg hatására elbarnuló poroszkék festékdarab

A pigmenteknek kémiailag viszonylag stabilnak kellene lennie, de sok kivétel van. A karbonátok (pl.: kréta, azurit), ultramarin és néhány oxid és szulfid (pl. cink, ólom-oxid és kadmium-szulfid) gyorsan bomlik savak hatására. A poroszkék lúgérzékeny és ezért nem használható freskók készítéséhez, mivel ennél a technikánál az erősen lúgos mész a kötőanyag.

A pigmenteknek önmaguknak is lehet savas vagy alkálikus tulajdonságuk. Bizonyos fém-oxidok általában bázikusak (alkálikusak). Bázisos jellegűkből kifolyólag reagálni tudnak a száradó olajok szabad zsírsavjaival, fém szappanokat képeznek, azaz gyorsítják a száradást, szikkatívként működnek. A cink-oxid és az ólom-pigmentek különösen hajlamosak erre. Viszont a semleges titán-oxid ezzel ellentétesen viselkedik, mert nem hajlamos szappan képzésére, vagy reakcióba lépni a kötőanyaggal, vagy más festékkel. Ezek a tulajdonságok erősen befolyásolhatják az adott pigmenttel készült festett réteg, festékfilm megjelenését, tartósságát is.

Pl. az ólomfehér olaj kötőanyagban jól záró, erős és tartós filmet képez. A fény és nedvesség hatását is kizárja így, még az érzékenyebb szulfid tartalmú pigmentekkel sem lép reakcióba, amelyektől akár el is feketedhetne. Az olaj kötőanyagot teljes térfogatában szárítja, ezért viszonylag merev festékfilmet adhat, ami idővel a kötőanyag öregedésével, a hordozó mozgása következtében sokszor meg is repedezik (öregedési repedések).

7. kép Sematikus ábra az ólomfehér és cinkfehér repedéshálójának keresztmetszetéről

Az olajjal kevert cinkfehér másképp szárad. A száradás itt oxigént igényel, ezért csak a felszínen indul el a reakció, nem az egész keresztmetszetben, a filmben belül pedig sok telített zsírsav marad. A repedések csak a felszínen jelennek meg, maga a felszín felszakadozik, „v” keresztmetszetű száradási repedések alakulnak ki, míg belül képlékeny marad a festékfilm.

A fizikai tulajdonságok közül a hőre és fényre bekövetkező változások a legfontosabbak.
A szobahőmérséklet feletti hőhatásra általában a pigmentek, a hordozók és a kötőanyagok is érzékenyek. Csak néhány pigment ellenálló a magasabb hőmérséklettel szemben, mint például a kobalt-, króm-, ón- és egyes vas-oxidok, amelyek épp ezért kerámiamázként is használatosak. Műtárgyak szerencsés esetben nincsenek kitéve nagyon magas hőhatásnak, de egy tűzeset során a hőérzékeny festékrétegek sérülhetnek. A restaurátori beavatkozások során is szem előtt kell tartani a pigmentek eltérő hőérzékenységét (pl. vasalás, erősebb megvilágítás).³

A fény, és az elektromágneses sugárzások, főként az erős napfényből származók, elősegítenek bizonyos fotokémiai reakciókat, amelyektől bizonyos színezőanyagok elhalványulhatnak, mások elsötétedhetnek, vagy megváltozik a színük. A sugárzások okozta reakciókat általában a hő és a légnedvesség is befolyásolja, az elváltozás együttes hatásukra alakul ki.

8. kép Elbarnuló verdigris. A keveretlen verdigris elbarnul, ahol ólom-ón sárgával kevert a szín ott megőrzi zöld színét. Az elbarnulásban szerepe van a fénynek.

A kromátok oxidálódási folyamatait, króm-oxiddá redukálásukat a fény elősegíti. Megfigyelések alapján az mínium (ólomvörös) enyves kötőanyagban barna ólom-dioxiddá alakul, a fény és légnedvesség együttes hatása által. A realgár vörös színe szintén a fény hatására sárga pararealgárrá alakul át.

A levegő, szennyező gázokat is, mint pl. kén-dioxidot, hidrogén-szulfidot is tartalmaz, és ezeknek az oxigénnel együtt nagy szerepe van az elszíneződést, fakulást okozó reakciókban. Nagyon sok kémiai reakció lejátszódásához szükség van bizonyos mennyiségű légnedvességre is, ami elősegíti a romlási folyamatokat. Kísérletekkel bizonyították, hogy bizonyos pigmentek fakulása lassul, ha a légnedvességet kizárják, és még inkább lelassul a folyamat, amikor a levegőt is.
Általában az egyszerű oxid pigmentek a legellenállóbbak a levegővel, fénnyel és légnedvességgel szemben, de ebből a szempontból a szulfátok, foszfátok és karbonátok is elég stabilnak mondhatóak.⁴

A művészpigmentek stabilitását, egymással valóösszeférhetőségét, összeegyeztethetőségét fontos szem előtt tartani, mert nagyon gyakran nem önmagukban, hanem több pigment keverékéből álló festékekben kerülnek felhasználásra.
Egyes esetekben például lehetséges, hogy a szulfidok reakcióba lépnek a réz- vagy ólomtartalmú pigmentekkel és fekete vagy barna réz- és ólom-szulfidok keletkeznek, ezzel színelváltozást okozva.
A gyakorlatban azonban ezzel az elméleti összeegyeztethetetlenséggel viszonylag ritkán kell számolni. Egyrészt azért, mert a pigmentek általában elég stabilak ahhoz, hogy azok az elemek (ionok), amelyek egymással reakcióba léphetnének nem szabadulnak ki belőlük, másrészt azért mert a kötőanyag, főleg az olaj, elszigeteli egymástól a szemcséket. Így számtalan képen például a háttér kék égboltja, ami ultramarin és ólomfehér keverékével festett, egyáltalán nem változott el. Azaz az ultramarinból nem szabadult ki olyan szulfid, ami reagált volna az ólomfehérben lévő ólommal, és nem alakult ki a fekete ólom-szulfid.
De más esetekben előfordul, hogy nem annyira tartós szulfid tartalmú pigment, mégis reakcióba lép az ólom vagy a réz összetevőkkel, főleg vizes kötőanyagokban. Ezért nem biztonságos kadmium-szulfidot verdigrissel (réz-acetáttal), vagy smaragdzölddel keverni, mert elfeketedik a réteg.
Emellett olyan eset is előfordul, hogy bizonyos oxidálással létrejött pigmentek, főleg a kromátok, oxidálnak bizonyos szerves pigmenteket, vagy anyagokat, miközben önmaguk redukálódnak egy alacsonyabb oxidációs állapotba. Például a sárga ólom-kromát képes zöld króm-oxiddá redukálódni. ⁵

A kötőanyag-szükséglet meghatározza, hogy mennyi kötőanyagra van szükség a szemcsék bevonásához és a szemcsehézagok kitöltéséhez, hogy megfelelő, kenhető festékpaszta alakuljon ki.
A kötőanyag szükségletet a szemcse felülete (fajlagos felület) és a szemcsék közötti hézagtérfogat határozza meg.

Minél apróbb szemcséjű egy pigment, annál nagyobb a fajlagos felülete, azaz festékkészítéskor annál több folyadékot, azaz kötőanyagot igényel ahhoz, hogy bevonat képződjön a szemcséken. A kis szemcseméretű pigmenteknél azonban a szemcsék közti tér kisebb, mint a nagyobb szemcseméretű pigmentek esetében.

A kötőanyag-szükségletre a szemcseméret eloszlás és a szemcsék formája is hatással van, mert meghatározzák a szemcsék közötti hézagtérfogatot, amit a kötőanyagnak ki kell kitöltenie.

Amennyiben a pigment különböző méretű szemcsékből áll, azaz egyenetlenebb (heterogén) a szemcseméret eloszlás, akkor is kisebb lehet a tér a szemcsék között, hasonlóan az apróbb szemcsemérethez.

Sematikus rajz a szemcseloszlásról.

A szemeloszlás, szemmegolszlás (geológiában használt szakkifejezés), vagy szemcseeloszlás a szemcsehalmazok fontos geometriai tulajdonsága, amely a szemnagyság szerinti összetétel kifejezője. Ennek a geológiában és az építőiparban a vakolatoknál, betonoknál nagy szerepe van, de a pigmenteknél (festékrétegeknél is) például a kötőanyag szükséglet szempontjából sem elhanyagolható.

Habarcsoknál a jó nyomószilárdság elérése érdekében az úgynevezett Fuller eloszlás, vagy görbe adja meg az ideális szemcseméret eloszlást, ami a legkisebb hézagtérfogatot eredményezve a legkevesebb kötőanyagot teszi szükségessé.⁶

Az ipari felhasználásban a pigmentek kötőanyag szükségletnek megadott érték az, ami azt jelöli, hogy milyen tömegű pigmenthez (gr/cm), milyen mennyiségű (ml, cm3) kötőanyagra van szükség. Valójában ez alapján csak az derül ki, hogy a nehezebb pigmentekhez kevesebb kötőanyag kell.
A fajsúly azonban nem igazán fontos a kötőanyag-szükséglet meghatározásnál, inkább a szemcsék száma, mérete számít, azaz a fajlagos felület. Két iparilag megadott kötőanyag- szükségletet csak akkor lehetne összevetni, ha a pigmentszemcsék száma és fajlagos felülete egyforma lenne.

Erre példa, amikor azt adják meg, hogy a bázikus ólomfehér alacsony olajszükségletű, általában 9-12 tömeg % olajat igényel (mert nagy a fajsúlya), a természetes sziéna pedig 50 tömeg % fölötti olajat igényel (mert könnyű, kisebb a fajsúlya), pedig sokkal nagyobb szemcsés. De ha belegondolunk, hogy ugyanannyi egyforma méretű szemcse van mindkét pigmentből a tubusban, akkor ahhoz ugyannyi olaj kötőanyag kellene, a tubusok súlya pedig mégis más lenne, az eltérő fajsúly miatt, és a kötőanyag szükségletet e szerint szokták megadni. Elképzelhetjük, hogy egy kis kupac, mondjuk 1 dkg „nehéz” ólomfehérhez mennyi kötőanyag kell, míg 1 dkg sokkal nagyobb kupac „könnyű” sziénához nyilván több.

10. kép Ezen az ábrán azt szemléltettük, hogy egy ugyanolyan szemcseméretű, de nehezebb, magasabb fajsúlyú pigmenthez, arányban (%) mennyivel „kevesebb” mennyiségű kötőanyag van megadva (felső két sor). De ha a szemcseméret csökken (alsó sor), ugyanakkora is lehet a kötőanyag-szükséglete, mint a kisebb fajsúlyú pigmentnek.
Mivel azonban a kötőanyag-szükségletet a fajsúly/kötőanyag térfogat aránnyal adják meg, félreérthető a valós arány.

A fajsúly viszont a szemcsemérettel együtt az ülepedésben játszik fontos szerepet. Maga a fajsúly, az arányszám a pigment súlya és a térfogata között, ami független a mérettől. Aminek a fajsúlya 1 gr/cm3-nél kisebb az lebeg, úszik a vízben, akármekkora is mérete, ami nagyobb fajsúlyú az elsüllyed. A lenolaj fajsúlya 0.93 gr/cm3 a friss tojás sárga (tempera) 1.09 gr/cm3 ezért nem mindegy, milyen pigmenttel kevertük az adott kötőanyagot.
Néhányuk, pl. a szerves színezékek vagy az alumínium-hidrát, a koromfekete nagyon könnyű, könnyebben lebegnek. Ellenben más pigmentek pl. a vermillion, mínium nehezebbek és leülepednek a folyékony festékekben, főként az olaj kötőanyagban, a tubusban. Ezért ha kétféle pigmentet kevernek össze egy festéktubusban, akkor azok szét is válhatnak, persze ez függ a szemcsemérettől is és a kötőanyag természetétől is.
Festett réteg esetén általánosan a nagyszemcsések és nagy fajsúlyú pigmentek ülepednek le, akkor viszont ha gyorsan szárad a kötőanyag, nem feltétlen tud kialakulni ez a szétválasztódás.⁷

Egy festék összetételét, azaz kötőanyag-szükségletét még befolyásolja, hogy az eloszlatáshoz gyakran szükség van a szemcsék felületi feszültség miatt nedvesítő, eloszlató adalékanyagokra is. Viszont a kötőanyag szükségletre az is hat, hogy ha a festék konzisztenciáját módosítjuk a kötőanyagon felül az oldószerekkel is.

Pigmentek fajsúly táblázata⁸

Ezek alapján olajszükséglet főként
- a szemcse teljes felületének nagyságától
- a pigment és a kötőanyag közti felületi feszültségtől
- a szemcse formájától, méretétől
- a pigment és az olaj kémiai természetétől függ.
Ezek mind befolyásolják az olajfilm plaszticitását, formálhatóságát és folyékonyságát.

A pigmentek tulajdonságai erősen összefüggnek azzal, hogy hogyan használták őket. Például, hogy milyen kötőanyagokkal, vagy milyen más pigmentekkel keverték, hogyan hordták fel, hogyan festettek vele.
A történeti korokban, a festéstechnika sokkal kötöttebb szabályokat követett, ezért a gyakran szabad szemmel is jól látható jellegzetességei sok esetben segíthetik egy-egy pigment meghatározását.

Az azuritot például nagyon gyakran aláfestették szénfeketével és az azurit felületek felülete pedig érdes, mert gyakran szórtak pigmentet a kötőanyagba, mivel annyira a nagyszemcsés, hogy másképp szinte felhordhatatlan. Apróbbra nem tudták őrölni, mert elvesztette volna ragyogó kék színét.
A verdigris sokszor kevert ólom-ón sárgával, ha élénkebb zöld színben szerepel. Mert így jobban fed, és kevésbé is barnul el.

A cinóber nagyon jól fed, ezért általában nagyon vékony rétegben festették fel, de gyakran szerves vörös lazúrréteg került rá, a tónus mélyítése miatt, illetve a fényérzékeny pigmentnek ez védőbevonatot is adott.

11. kép A köpeny vörös színe cinóberre festett vörös szerves lazúrréteggel készült
(Lucas Cranach: Madonna a gyermekkel (részlet) Szépművészeti Múzeum, Régi Képtár)

A verdigris sokszor kevert ólom-ón sárgával, ha élénkebb zöld színben szerepel. Mert így jobban fed, és kevésbé is barnul el.
A cinóber nagyon jól fed, ezért általában nagyon vékony rétegben festették fel, de gyakran szerves vörös lazúrréteg került rá, a tónus mélyítése miatt, illetve a fényérzékeny pigmentnek ez védőbevonatot is adott.

Az auripigment csillámszerű élénksárga szemcséi nagyon jól fednek és nagy szemcséi miatt gyakran szabad szemmel is felismerhető. Nagyon sok zöld festék keverék színből áll. Az auripigmentet leggyakrabban porosz kékkel vagy indigóval keverték, főleg 18-19. századi festett néprajzi tárgyakon. Az auripigment nagy szemcséit ezekben a zöld színekben is felfedezhetjük.

3. ábra: Az Erdélyi fiatfalvi mennyezet zöld festéke auripigment és indigó keveréke. A nagy sárga auripigment szemcsék jól kivehetőek.

- Gettens, J. R.– Stout, L. G.: Painting Materials. New York, 1942.
- Harley, R. D.: Artists’ Pigments c. 1600-1835 London, 1970.
- Budsberg, J. B.: Pigmented Colorants dependence on media and time. Cornell University, New York, 2007. 
http://www.graphics.cornell.edu/pubs/2007/Bud07.pdf
- Kriston L.: A műtárgyvizsgálatok alapjai. Egyetemi jegyzet, MKE, Budapest 2002
- Laurie, A.P.: The Painter’s Methods and Materials. New York, 1967.
- Nicolaus, K.: The Restoration of Paintings. Köln, 1998.
- Thompson V. D.: The Materials and Techniques of Medieval Painting. New York, 1956.
- Wehlte, K.: A festészet nyersanyagai és technikái. 1967, Budapest, 1994.

¹ - Kriston 2002
² - Budsberg 2007
³ - Gettens 1942
⁴ - Gettens 1942
⁵ - Gettens 1942
⁶ - Beton Szakmai havilap, 2005, május 8-10 oldal http://www.betonopus.hu/notesz/fogalomtar/fogalomtar-tartalom.htm
⁷ - Budsberg 2007, Gettens 1942, Nicolaus 1998
⁸ - Budsberg 2007